Sipos András: Egy év

Dokumentumfilm-vetítés és beszélgetés az 1944. március 19. utáni események fényében.

Időpont: 2014. május 14. szerda, 18.00-20.00

Helyszín: Bálint Ház


Két éven át készültek az interjúk egykori osztálytársaival, köztük Ungváry Rudolffal és a már eltávozott Kézdy Györggyel.

Sipos Andrást az érdekelte, hogy az akkor 8 év körüli fiúk emlékezetében hogyan őrződött meg az 1944. március 19-én, azaz Magyarország német megszállásának napján induló egy év története.

A történelem a gyerekkor alulnézetéből különösen változatos képet rajzol fel a filmben. Volt, akinek bujkálást jelentett idegeneknél, álnéven, és volt, akinek vidéki nagyszülőknél töltött hosszú nyaralást.  Volt, akinek csillagos házat, vagy gettót jelentett. Olyan osztálytárs is megszólal, aki a bombázásban elvesztette a kezét, s olyan is, aki kivégzés szemtanúja volt. Sipos András filmje nem csak arról a történelemről szól, amely nem gyereknek való történelem, hanem az emlékezés különös természetéről is.

A német megszállás 70. évfordulója előestéjén 12 volt osztálytárs, egykori gyerekszemtanú emlékezik meg a tragikus fordulatról.

A filmben közreműködők:
Kézdy György, Ungváry Rudolf, Kende János, Székely József

A rendező vendége: Závada Pál író
Moderátor: Toronyi Zsuzsa

A program ingyenes!