A Világörökség Bizottság aggódik a pesti zsidónegyedért

NOL • 2008. július 11.

Aggodalmát fejezte ki az UNESCO Világörökség Bizottsága (VÖB) a belső-erzsébetvárosi zsidónegyedben folyó bontások és építkezések miatt a kanadai Québecben tartott, csütörtökön véget ért ülésén. A bizottság jelentést kért a Tokaji történelmi borvidék kultúrtáj állapotáról, valamint döntést hozott az Aggteleki-karszt világörökségi területének bővítéséről is – közölte a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a VÖB július 2. és 10. között tartott ülésszakán részletesen foglalkozott a Világörökség Listán szereplő helyszínek megőrzési állapotával, köztük két magyar helyszín – Budapest és a tokaji borvidék – állapotjelentésével.

A magyar beszámolót is figyelembe véve a bizottság aggodalmát fejezte ki „a nagy építészeti értékű és városképi jelentőségű régi épületek folyamatban lévő bontása miatt az Andrássy úti világörökségi helyszín védőzónájában, különösen a zsidónegyedként említett Belső-Erzsébetvárosban”. A VÖB által meghozott határozat ugyancsak aggályosnak találta, hogy a lebontott régi házak helyébe „kérdéses minőségű kortárs épületeket építenek, melyek mélyrehatóan átalakítják a negyed építészeti értékét és városképi jelentőségét”.

A bizottság konkrét lépéseket vár a magyar államtól az Andrássy úti világörökségi helyszín védőzónájában lévő terület megóvása érdekében, ezért felkérte a magyar hatóságokat, vizsgálják meg újra egyenként a már kiadott bontási engedélyeket, annak érdekében, hogy az engedélyek tulajdonosaival megegyezés születhessen a meglévő épített örökség megőrzésére.

A határozat arra ösztönzi a magyar felet, hogy „fontolja meg a védőzónára vonatkozó, az építészeti és városképi értékeket megőrző, szigorúbban érvényesíthető fejlesztési terv kialakítását”, valamint „dolgozzon ki olyan pénzügyi eszközöket (adókedvezmény vagy támogatás), melyek dinamikus módon nem a bontásra és az új építkezésre, hanem a felújításra és a helyreállításra késztetik az építkezőket, a befektetőket”.

Noha Michel Polge francia építész márciusi jelentése szerint a közelmúltban nem sikerült megakadályozni a budapesti gettófal utolsó maradványának elbontását, a VÖB felkérte Magyarországot, hogy tegyen erőfeszítéseket a fal esetleg fennmaradt részleteinek feltárására.  

A nemzetközi örökségvédelmi szervezet a magyar féltől 2009. február 1-jéig részletes jelentést vár a zsidónegyed városrendezési helyzetéről és az érvényben lévő megőrzési lépésekről.

A Tokaji történelmi borvidék kultúrtáj esetében a vita nélkül elfogadott határozat tudomásul vette a hazánk által beadott jelentést a szerencsi biomassza erőmű beruházási tervéről, de mindenre kiterjedő részletes tájékoztatást kért a készülő világörökségi szempontú hatástanulmányról, valamint naprakész megőrzési állapotjelentést. A VÖB arra biztatta a magyar felet, hogy működjön együtt Szlovákiával a világörökségi helyszín határon átívelő kiterjesztése érdekében.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal közlése kitér arra is, hogy a Világörökség Bizottság elfogadta az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai helyszín közös, magyar-szlovák módosítási kérelmét, így már az Esztramos barlang is a világörökség részét képezi.