Az ÓVÁS! Egyesületről és tevékenységéről röviden

Az ÓVÁS! Közhasznú Egyesület 2004-ben a régi pesti zsidónegyed múltjának és épületeinek, hagyományainak és lakóinak megőrzéséért alakult. A 2002. óta UNESCO védelem alatt álló negyedben éppen nemzetközi védelmének évében, 2002-ben indult meg a lakók kiköltöztetése, az épületek bontása, a múlt emlékeinek eltüntetése. Az itteni közel kétszáz éves múlt az üldöztetés, a gettó és a holokauszt…

ÓVÁS! 1%

Barátaink, támogatóink!

Az ÓVÁS! Egyesület 2004. óta foglalkozik a Régi Pesti Zsidónegyed értékeinek feltárásával, védelmével, hazai és nemzetközi megismertetésével séták, kiállítások, kiadványok, nemzetközi konferenciák segítségével. Az elmúlt tíz év alatt a negyed szinte a teljes ismeretlenségből az egyik legismertebb, leglátogatottabb budapesti városrésszé vált, veszélyeztetettsége azonban nem szűnt meg.
Kérünk benneteket, hogy adótok 1%­-ának felajánlásával járuljatok hozzá terveink megvalósításához, többek között a Király utca 15. szám alatti Gettó emlékhely kertészeti rendezéséhez és a Kik éltek, kik építettek itt? című kutatásunk
folytatásához, valamint a hozzátartozó weboldal továbbfejlesztéséhez
(lásd: lathatatlan.ovas.hu).

Köszönjük!

Adószám: 18116485­1­41

Beszámoló az ÓVÁS! 2012. évi tevékenységéről

2012-ben a régi pesti zsidónegyed értékeinek megőrzése, megújulása és széleskörű megismertetése érdekében az ÓVÁS! Egyesület 2004-es megalakulása óta megfogalmazott céljainak megfelelően az alábbiakkal foglalkozott

Közhasznúsági Jelentés 2012.

I.    Szervezeti adatok Szervezet neve:                                               Óvás Közhasznú Egyesület Székhely:                                                        1126 Budapest, Óra köz 2. Nyilvántartásba vétel:                                      2004.január 14. Besorolás:                                                      közhasznú szervezet (2004.) Fővárosi Bíróság végzésének száma:             12. PK. 61.028/2004/3. Nyilvántartási szám:                                        11300 KSH-azonosító:                                                652017  (01) Adószám:                                                        18116485–1–43 Kuratórium:                                                     Perczel Anna…

Az ÓVÁS! Egyesület 2010. évi pénzügyi beszámolója

  Statisztikai számjel vagy adószám: ( csekszámlaszám )  18116485-9133-529-01     Az egyéb szervezet megnevezése:   ÓVÁS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET   Az egyéb szervezet címe: 1026.BP.BRANYISZKÓ ÚT 13/A     KETTŐS KÖNVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK     KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE       2010 é v             Adatok ezer…

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009

  I.      Szervezeti adatok Szervezet neve:                                              Óvás Közhasznú Egyesület Székhely:                                                       1026 Budapest, Branyiszkó út 13/A Nyilvántartásba vétel:                                                2004. január 14. Besorolás:                                                      közhasznú szervezet (2004.) Fővárosi Bíróság végzésének száma:            12. PK. 61.028/2004/3. Nyilvántartási szám:                                       11300 KSH-azonosító:                                                652017 (01) Adószám:                                                        18116485–1–43 Vezetőség:                                                     …

Összefoglaló az Óvás! 2009. évi tevékenységeiről

Az Egyesület 2009-ben végzett tevékenységei – mind szakmai, mind civil területeken – azoknak a céloknak az elérésére irányultak, melyeket alapításakor meghatározott:   „Budapest épített környezetének védelme, az egyes városrészek értékeinek megóvása, egyedi épületeinek, teljes urbanisztikai egységének megőrzése érdekében – különös tekintettel a Károly körút – Andrássy út – Erzsébet körút – Rákóczi út által határolt…

Beszámoló az ÓVÁS! 2008. évi tevékenységéről

Az Egyesület 2008-ban végzett tevékenységei – mind szakmai, mind civil területeken – azoknak a céloknak az elérésére irányultak, melyeket alapításakor meghatározott:   „Budapest épített környezetének védelme, az egyes városrészek értékeinek megóvása, egyedi épületeinek, teljes urbanisztikai egységének megőrzése érdekében –  különös tekintettel a Károly körút – Andrássy út – Erzsébet körút – Rákóczi út által határolt…

Közhasznúsági jelentés 2008

Közhasznúsági Jelentés 2008 I.     Szervezeti adatok Szervezet neve:                                               Óvás Közhasznú Egyesület Székhely:                                                        1126 Budapest, Óra köz 2. Nyilvántartásba vétel:                                     2004. január 14. Besorolás:                                                      közhasznú szervezet (2004) Fővárosi Bíróság végzésének száma:            12. PK. 61.028/2004/3. Nyilvántartási szám:                                       11300 KSH-azonosító:                                               652017  (01) Adószám:                                                        18116485–1–43 Vezetőség:                                                      Jávor István…

Az ÓVÁS! Egyesület állásfoglalása

 Az ÓVÁS! Egyesület állásfoglalása   Budapest, VII. kerület Belső Erzsébetváros Károly körút – Király utca – Erzsébet körút – Rákóczi út által határolt terület Rehabilitációs Szabályozási Terv tervezetével kapcsolatban A terv készítésével kapcsolatos elvárások – feltételek   1. A Belső Erzsébetváros teljes területét magába foglaló szabályozási terv készítésének kiinduló feltétele volt a világörökségi és MJT…