Július közepén az örökségvédelmi hivatal (KÖH) egyik munkatársa szokatlan mozgolódásra figyelt fel az egyik Akácfa utcai műemlék épület udvarán. A KÖH hivatalos érdeklődésére a tetten ért munkások „lomtalanítókként” mutatkoztak be, de nemcsak a törmeléket szállították el, hanem például az összes ablak- és ajtókeretet is kibontották, noha bontási engedélyük nem volt. A rákövetkező héten „kilyukadt” a tető, eltűntek az ereszcsatornák és nyoma veszett a lépcsőház öntöttvas korlátainak is – vagyis mindennek, ami egy rossz állapotban lévő, kiürített régi bérházban értékes és mozdítható. Hihetetlen, hogy mindez a tulajdonos tudta nélkül történt, hiszen a lomtalanítók saját kulccsal járkáltak ki-be az épületekben, melyek kapuja mellett öles betűkkel hirdeti a márványtábla: műemlék. A Sabor Kft. – a kerületben több ingatlant tulajdonló off-shore hátterű cég – mégis azt állította a KÖH-nek, nem volt tudomása a rongálásról, sőt feljelentést is tett ismeretlen tettes ellen (a Narancs megkeresésére nem reagált a cégvezető).

Nem tett viszont feljelentést a KÖH; ami azért érdekes, mert e két épületre Mezős Tamás, a KÖH elnöke készített új tervet még elnökségét megelőzően. Kinevezésekor a régi pesti zsidónegyed mintaprojektjeként emlegette, hogy az egyemeletes házak utcai traktusainak megőrzésével, de oldalszárnyainak lebontásával egy hétemeletes házat építhessenek a felszabaduló helyen. A „lomtalanítóknak” köszönhetően azonban a tulajdonos

(amire egyébként sem kapott engedélyt) zöldmezős beruházást valósíthat meg, hiszen egy megrongált épületet könnyű életveszélyessé, majd bonthatóvá nyilváníttatni. A KÖH-nek ez ellen egy fegyvere lehetett volna: ha a bontás leállításával párhuzamosan – amire a Sabort kötelezték – rendőrségi feljelentést tesz. Az ismeretlen okból elmulasztott lehetőséggel a napokban az Óvás! Egyesület élt, amely négy éve küzd a belső-erzsébetvárosi házakért.

A műemlékek gyakori sorsa, hogy a hatóságokkal elhúzódó birkózás vagy a sorozatos tulajdonosváltások közepette „elfogynak”; így pusztul a Király utca 25. és 40., de számos más régi belvárosi ház is. „Az a legárnyaltabb megoldás, amikor egy műemlék állagát hagyják anynyira leromlani, hogy a falak maguktól omlanak le” – tapasztalta Figler András, a KÖH nyugat-dunántúli irodájának a vezetője, aki több ízben próbált büntetőeljárást kezdeményezni tudatos gondatlanság miatt. Úgy látja azonban, ez a lehetőség nehezen értelmezhető az illetékes hatóságok számára – pedig az építési és az örökségvédelmi törvény egyaránt előírja, hogy a tulajdonosnak kötelező jó műszaki állapotban tartania az ingatlanát, ha elmulasztja, büntethető. Most első alkalommal fordult elő, hogy feljelentése nyomán még csak első fokon ugyan, de elítéltek egy a saját műemlékét magára hagyó céget, a mikosszéplaki kastélyt birtokló Roxfort Kft.-t. A kastély tíz éve van hanyag kezekben, persze mindig a máséban; és miközben az épület beázott és lassacskán alig emlékeztetett önmagára, a cégek, amelyek először szépeket ígérgettek, sorban eltűntek. Az ítélet precedensértékű lehet.

A műemlékes hatóság Jámbor Attila építési joggal foglalkozó ügyvéd szerint alapvetően két dolgot tehet, ha rongálást észlel egy védett épületen. Egyrészt bírságot köteles kiszabni, és kötelezheti a tulajdonost az épület állapotának stabilizálására, illetve a kár helyreállítására. „A KÖH-nek joga van a munkákat a kötelezett helyett annak költségére és felelősségére elvégeztetni, továbbá kezdeményezheti az állami tulajdonba vételt. Erre a két, a műemlék megmaradása szempontjából leghatékonyabb megoldásra általában a szokásos prózai ok miatt nem kerül sor: nincs rá pénz” – nyilatkozta az ügyvéd. A megbírságolt tulajdonos rendszerint fellebbez, és a műemlékesek általános tapasztalata szerint másodfokon eléri a bírság radikális csökkentését vagy elengedését. A KÖH másik lehetősége a feljelentés, amennyiben feltételezhető, hogy szándékos károkozásról vagy mulasztásról van szó – bár épp az Akácfa utcai házak tanúsítják, hogy a hatóság nem használja ki a mozgásterét, holott a sikeres eljárások elrettentők lehetnek. Ha a KÖH felelősségre vonja a tettest, akkor tízezertől akár kétszázötvenmillió forintig terjedő bírságot is kiróhat attól függően, hogy a műemlék milyen kategóriába tartozik.

Az útban levő műemlékek likvidálásának a „lefogyasztásuk” mellett számos kifinomult eszköze ismeretes még. Ilyen például, ha eltűnik a felelős, mint a kőszegi posztógyár esetében, amit egy fényes márciusi napon tettek a földdel egyenlővé (lásd: Gyár állott, most kőhalom, Magyar Narancs, 2008. április 3.). Abban az alig huszonnégy órában, amire a bontás is esett, az ingatlan egy kőszegszerdahelyi labdarúgó cégéé volt, másnap viszont már egy horvátzsidányi lakos off-shore bejegyzésű kft.-jét gyarapította. A felelősségre vonható cégnek csak adóssága volt, nemhogy huszonötmilliója, amit bírságként kiszabtak rá (ilyenkor az ingatlant sem lehet megterhelni, hiszen az már másé). Előfordult olyan is, amikor a beruházásokat megelőző régészeti feltárás pluszköltségeit spórolták meg, hogy az előkészítő földmunkák során, mit ad isten, épp a lelőhely pusztult el; a munkálatokat végző cég ellen pedig, mit ad isten megint, másnap indult csődeljárás.

Gyakori eset, hogy a tulajdonos a védési folyamat vélt üresjáratait használja ki. „Amikor védési javaslatot teszünk, értesítjük a tulajdonost. Tudatjuk vele, hogy amennyiben a végleges rendelet megjelenéséig még hozzá kíván nyúlni az épülethez, forduljon a felügyelethez. Ha másnap odarendel három darut, hogy bontsák el, akkor erkölcsileg el lehet ítélni, másképp nem” – érzékelteti Klaniczay Péter Pest megyei felügyelő a műemlékvédelem nehézségeit. Tavaly ősszel a józsefvárosi Leonardo utca 33. alatti házat takarították el úgy, hogy az önkormányzat „későn” kapta kézhez az ideiglenes védelmet meghoszszabbító hivatali értesítést. A bontási engedélyt a védelem megszűnését követő órákban hihetetlen sebességgel adták ki, és rögvest érvényesítették is, bár aligha képzelhető el, hogy nem volt tudomásuk a KÖH szándékáról. A pécsi Forbát-nyaraló legértékesebb része is hasonlóan veszett oda a nyár elején: a házat műemlékké nyilvánító határozat egy fellebbezés miatt nem vált jogerőssé, és mint vészhelyzetben gyakran, a hivatal ideiglenesen levédte. Hogy, hogy nem,

percekben kapta le a ház felét. Ez a tulajdonos tehát inkább bevállalta az illegális bontásért járó bírságot – ami sosem elég magas ahhoz, hogy ne érje meg kifizetni (azt a házat egyébként a bauhausos Forbát Alfréd tervezte, akit Pécs éppen a kulturális főváros év keretében kíván rehabilitálni). Az sem elképzelhetetlen olykor, hogy a KÖH-ből a megfelelő levelet későn postázzák ki, vagy hogy az érintett egy átlagembernél jobban ismeri a hivatal levelezési szokásait.

A KÖH gyakorlatára általánosságban is a bírságolás a jellemző: adataik szerint tavaly 77 ízben szabtak ki bírságot, összesen 62 millió forint értékben. Ezzel szemben elenyésző azon rongálási ügyek száma, amelyek alapján büntetőeljárás indult. A Jámbor Attilától kapott statisztika szerint 1998 és 2005 között mindössze egyetlenegy olyan tettre derült fény, amely a Btk. 216. paragrafusába ütközik (saját műemlék megrongálása/ megsemmisítése). Ha ehhez hozzáadjuk a kőszegi és a mikosszéplaki esetet, akkor kijelenthetjük: tíz év alatt mindössze három esetben jutott a tulajdonosi műemlékrongálás bíróság elé. Ez csak akkor lenne másképp, ha a műemlékes hatóság minden komolyabb ügyben büntetőfeljelentést tenne vagy egyenesen nyomozórészleget tartana fenn az örökség védelméért. Utóbbi természetesen abszurdum. Figler András szerint leginkább „azt kellene megérteni, hogy nemcsak az az érték, amit létre akarnak hozni, hanem az is, ami már ott van. Tapasztalatom szerint az emberek alapvető kulturális normákat nem hajlandóak tudomásul venni”.

Tény, hogy azok a magántulajdonosok, akiknek az ingatlanát műemlékké nyilvánítják, nem repesnek az örömtől. Bár egy műemlék eszmei értéke magasabb, kedvezmény nemigen jár vele. Az Európában dívó gyakorlat ellenben az, hogy a műemlékek kezeléséhez, felújításához hol áfakedvezmény, hol jövedelemadó- vagy vagyonadó-kedvezmény, illetve ezek kombinációja társul. Nálunk az örökségvédelmi törvény 1994-ig tartalmazott áfakedvezményt. Azóta is folyamatosan szó van az újbóli bevezetéséről – de csak beszélnek róla.

Munkabaleset