Egyre többen akarják óvni a zsidónegyedet

“A helyzet elég nehéz” – mondta Perczel Anna, az Óvás! Egyesület munkatársa azon a keddi sajtótájékoztatón, amelyet az ugyancsak a pesti zsidónegyed védelméért alakult Szindikátus és Nagydiófa Egyesülettel közösen tartottak. Az érdekvédő hozzátette: a Fővárosi Önkormányzat közgyűlése múlt heti ülésén olyan döntést hozott, hogy nem él úgynevezett “egyet nem értési” jogával Belső-Erzsébetváros készülő rehabilitációs tervével szemben. Ezzel a civilszervezetek szerint a VII. kerület szocialista vezetése szabad utat kapott a további bontásokat lehetővé tevő dokumentum életbe léptetéséhez.

“Hunvald György erzsébetvárosi polgármester a közgyűlési szavazás előtti utolsó pillanatban módosított indítványt terjesztett be, amely a fővárosra hárította volna a bontások tiltása miatt fellépő kártérítési kötelezettségeket. A képviselők vélhetően nem is tudták, miről szavaznak, de gyakorlatilag döntésükkel utat engedtek a bontásoknak a világörökségi védelem alatt álló területen” – mondta Kollonay Enikő, a Szindikátus Egyesület jogásza. Hozzátette: a világörökségi egyezményhez való csatlakozással Magyarország vállalta a különösen értékes városrészek, köztük a zsidónegyed védelmét. Bakó Katalin, a Nagydiófa Egyesület titkára szerint ha életbe lép az új szabályozási terv – amely miatt a civilszervezetek már több alkalommal tiltakoztak –, a VII. kerületi önkormányzat alkotmánysértést követ el, hiszen az alaptörvény kimondja: nemzetközi szerződéseket nem írhat felül a hazai jog.