A szerző köszönetet mondott munkatársainak (Török Gyöngyvér szerkesztőnek, Komoróczy Gézának, az előszó írójának és Lábass Endrének, a könyv fotográfusának), valamint a fővárosnak a könyv megjelenésében nyújtott segítségéért. Elmondta, hogy a zsidónegyedet egységében, egészként kell kezelni, megtartani; a múlt megtartása szerinte a jövő építésének alapja. Elismeréssel beszélt a des Mardis hongrois de Paris-ról, amely Franciaországból támogatja a zsidónegyed megóvásáért folytatott küzdelmet.

Komoróczy Géza a zsidónegyedről beszélt, arról, hogy ez a terület soha nem öltött gettó jelleget, így a zsidóság a városi lakosság szerves részeként létezhetett, élhetett itt. Dicsérettel illette a könyv egységes stílusát, precizitását, alaposságát; a mikro-történetírás példájának nevezte.

Konrád György a lírai precizitást látta meg a megjelent könyvben, az egészet átjáró finom ízlést. Úgy vélte, a kötet útnyitás lehet a történelem individualizációja felé. Saját, a negyedhez kötődő élményeiről is beszélt: 1945-ben, Pest felszabadulása után a Wesselényi utcai gettókórházban rokona keresésről, majd sok évvel később gyermekvédelmi felügyelőként a negyedben tett látogatásairól. Elmondta, hogy a városrész szépségére való fokozatos ráébredését Perczel Annának köszönheti.