Merre tart Budapest régi zsidó negyede?

Az ÓVÁS! Egyesület, 2004. évi megalakulása óta foglalkozik az UNESCO által is védett Régi Pesti Zsidónegyed értékeinek bemutatásával és védelmével szóban, írásban, fotózással, filmek és kiadványok készítésével, kiállítások rendezésével. Mindez eddig csak Budapesten történt. A Párizsi Magyar Intézet igazgatójának, Ablonczy Balázsnak a felkérésére mód nyílt arra, hogy mindezt bemutathassuk Párizsban is, a Párizsi Magyar Intézetben.

A háromnapos program fotókiállítás megnyitóval kezdődött, második napon dokumentumfilmek vetítésével folytatódott, a harmadik napon Pest régi zsidónegyedének sorsáról szóló kerekasztal beszélgetésre került sor.
A fotókiállítás, melyet a Párizsban élő Cserba Júlia művészeti kurátor rendezett, egy héten át, március 8-ig volt látogatható.
A megnyitóra 2014. február 27-én 19.00 órakor került sor.
A kiállítás és egyben az ÓVÁS! napok három napos rendezvényének megnyitására Francois Nicoullaud-t Franciaország volt budapesti nagykövetét kértük fel, aki a megnyitón elmondott szövegével, mély tudásával minden jelenlévőt elkápráztatott.

A kiállítás kurátorának megfogalmazása szerint: „A kiállítás két olyan fotóművész, Jávor István és Fejér Martin képeiből mutat beválogatást, akik – úgyis, mint az ÓVÁS! Egyesület tagjai –, jól ismerik Erzsébetvárost és annak megvédendő értékeit, hosszú ideje kísérik figyelemmel és dokumentálják az ott zajló változásokat.
A mai szóhasználatban zsidónegyedként emlegetett városrészben élő emberekről, a zsidó jelenlét nyomairól, vallási közösségekről, iparosokról, kiskereskedőkről, az emlékezés helyeiről és az egyre szaporodó romkocsmákról készített fotóik bemutatják a negyed értékes, de mindmáig veszélyeztetett kulturális, építészeti örökségét és a negyed mai életébe is betekintést nyújtanak.” (a teljes szöveget lásd külön)
Mindezt 34 db. 40/60 cm-es és 4 db. 60/90 cm-es kasírozott színes képen mutattuk be.
A kiállításra az Intézet rue Bonaparte-ra néző homlokzatán egy 1440/2948 cm-es színes plakát (molinó) hívta fel a figyelmet Martin Fejér tervezésében. Ugyanez a plakát került kisebb változatban belülre, hogy jelezze az 1. emeleti kiállítást. (lásd 3. mellékletet).
A megnyitó utáni napon, 2014. február 28-án 20.00 órakor került sor a zsidó negyed életéről szóló Negyedem, negyeded 53′, Mesék a Zsidó negyedből 35′ és Bűvös város 15′ című Jávor István által készített dokumentumfilmek vetítésére. A vetítést olyan nagy érdeklődés övezte, hogy az Intézet igazgatója úgy döntött késő este 22.00 órakor második vetítést is tart. A vetítés alatt a kiállító terem is nyitva volt, alkalmat adva a kiállítás megtekintésére azoknak, akik az előző napon azt még nem látták.
A harmadik napon, március 1-én 14.00 órakor a Régi pesti zsidó negyed jelenéről és jövőjéről szóló kerekasztal beszélgetésre a fotókiállítás termében került sor. Így az ideérkezők a fotókiállítást a beszélgetés előtt és után is megtekinthették.
A beszélgetésben a negyed helyzetét és az európai zsidó negyedeket is ismerő magyar és francia civil szervezetek, szakértők vettek részt: a zsidó negyed megmentéséért 2004-ben alakult ÓVÁS! Egyesület képviseletében Perczel Anna elnök, építész-urbanista és Ladányi János szociológus- egyetemi tanár, UNESCO szakértőként Michel Polge építész – urbanista, a pesti zsidó negyed megmentésért az ÓVÁS!-sal együtt küzdő Mardis hongrois de Paris kulturális szervezet (Párizsi Magyar Keddek) részéről Jean-Pierre Frommer elnök, az 50 éves jubileumát tavaly ünneplő Association Paris Historique (Történelmi Párizsért Egyesület) képviseletében Pierre Housieaux elnök vettek részt.
A moderátor Szabó Zsuzsanna, a Mardis hongrois de Paris vezetőségi tagja volt, a tolmács Karinthy Judit.
A zsidó negyed problematikus helyzetéről és jövőjéről, valamint a párizsi helyzetről szóló két óra hosszat tartó kerekasztal konferencia végén a hallgatók sok kérdést intéztek az előadókhoz, majd ezt még több órán keresztül szabad kötetlen beszélgetés követte.

A megnyitón és a további két napon is igen sok résztvevője volt az esemény sorozatnak és egy héten át magának a kiállításnak). A Párizsi Magyar Intézet szerint a kiállítást több mint 500 ember láthatta, amit nagyon jó eredménynek tartanak. Terveink között szerepel, hogy a kiállítás anyagát a későbbiekben itthon is bemutassuk. Az eseményről eddig egy francia újság számolt be).

Összeállította: Perczel Anna