Az ÓVÁS! Közhasznú Egyesület tevékenysége 2019-ben

Mint 2004. évi megalakulásunk óta minden évben, továbbra is folytattuk ingyenes tanácsadásainkat, konzultációinkat a hozzánk forduló magyarországi és külföldi egyetemisták, városvédő civil szervezetek és az erzsébetvárosi lakók számára. Ugyanúgy, ahogy eddig, kérésre ingyenes városvezetéseket tartottunk a zsidó negyedben. Rendszeresen egyeztetettünk más civil szervezetekkel, elsősorban a vári beépítések, a magas házak és a Városliget beépítésével, múzeumi negyeddé változtatásával kapcsolatban, részt vettünk a közös tiltakozásokban. Tovább folytattuk az 1844 – 1944 között történt zsidó hozzájárulásról szóló kutatásunkat, amit 2017 óta Kik éltek, kik építettek itt? címmel mindenki számára elérhetően a lathatatlan.ovas.hu weboldalon jelenítünk meg folyamatosan.

2018 márciusában pályázatot adtunk be (NEA) az egyesület működtetésének biztosítására (könyvelési díj, bankköltség, weboldal fenntartása, stb.) ahol 150.000 Ft.-t nyertünk. Ennek elköltéséről 2019 áprilisában számoltunk be.

A VII. kerületi önkormányzat még 2018-ban – ahogy azt 2018-as beszámolónkban jeleztük, megbízta az ÓVÁS! Egyesületet az Ami látható, és ami láthatatlan című, az Erzsébetváros zsidó örökségéről szóló 2013-ban kiadott kötet javított-aktualizált változatának elkészítésére. A kötet 2. kiadása 2018 november végére készült el. Hivatalos bemutatására 2018. december 16-án került sor a VII. kerületi Zsidó Történeti Tárban, a Csányi utca 5.-ben. Az ÓVÁS! által szervezett bemutató a 2019-es évre halasztódott. Erre 2019. február 6-án került sor a FUGÁ-ban. A könyvbemutató moderálására Ránki Júliát kértük fel. A kötetet Legát Tibor a Magyar Narancs újságírója és a kötet szerzői mutatták be a nagyszámú közönségnek. A 2. kiadással kapcsolatban riport jelent meg a Magyar Narancsban Perczel Annával.

Februárban az ŐVÁS! nagylelkű adományt kapott az ÓVÁS! két tagjától, Gyárfás Katalintól (22.000. Ft). és Szegő Dórától (60.000 Ft.).

Március 6-án Szűts Balázs VII. kerületi képviselő meghívására Ladányi Jánossal részt vettünk a Spinoza kávézóban az Erzsébetváros jövőjéről szóló vitán, március 8-án pedig az Ami látható, és ami láthatatlan című kötetünkről szóló beszélgetésen a Civil rádióban.

Ugyancsak márciusban Horn Gabriella szervezésében (felkészülésként) konzultációt tartottunk műemléki szakértőkkel a március 30-ai Budapestre látogató UNESCO-ICOMOS szakértőkkel történő találkozóra.

Ezt megelőzően március 26-án ismételten fát ültetetett az ÓVÁS! a Király utca 15 hátsó udvarán az egykori gettóhatárt jelző 2006-ban lebontott, majd 2010-ben visszaépített gettófal előtt, a kipusztult két tiszafa helyére. Az ÓVÁS! által 2010-ben állított emlékhelyet számos hazai és külföldi turista és turistacsoport látogatja, miután bekerült az angol, német és francia útikönyvekbe.

2019 március 30-án került sor az ismételten idelátogató UNESCO-ICOMOS misszió civil szervezetekkel történő találkozójára, ahol, ahogy az egy évvel ezelőtti találkozóra is tettük, átadtuk részükre az erre az alkalomra Fejér Martin által készített angol nyelvű, fotókkal illusztrált összeállításunkat a világörökséget érintő továbbra is megoldatlan problémákról. Az ÓVÁS! Egyesületet ezen a találkozón Horn Gabriella képviselte. Ezt követően rendszeresen leveleztünk: tájékoztattuk és tájékoztatást kértünk az UNESCO-tól és szakmai szervezetétől az ICOMOS-tól, különös tekintettel arra, hogy a magyar állam semmilyen tájékoztatást nem adott a misszió jelentéséről.

Május 29-én tartottuk meg az évi rendes közgyűlésünket, ahol az ÓVÁS! tagjai újraválasztották az egyesület eddigi vezetőségét. Az elnök Perczel Anna, alelnökök továbbra is Egri Orsolya és Horn Gabriella lett. A közgyűlésen két új tagot vettünk fel. Dr. Halmos Tamás orvos és felesége, dr.Halmos Tamásné, Eszter csatlakozott egyesületünkhöz.

A MAZSIKE felkérte az ÓVÁS! Egyesületet a 2019. év szeptemberben rendezendő erzsébetvárosi Judafest fesztiválon történő részvételre. Az erre az alkalomra összeállított programunk több elemből állt. Egyrészt köztéri fotókiállítást terveztünk a Klauzál téren Jávor István szervezésében, másrészt két tematikus sétát a zsidónegyedben. Az egyik séta Egri Orsolya vezetésével a zsidónegyed egykori mulatóinak, kávéházainak helyszíneit járta be, a másik Perczel Anna vezetésével az egykor itt élő rabbik, kántorok, tudósok lakhelyeit. Úgy a szabadtéri kiállítás, mint a séták igen sikeresek voltak. Még egy programot szerveztünk egy vitát az erzsébetvárosi két polgármesterjelölt és a felkért Erzsébetvárossal foglalkozó szakértők közötti az Erzsébetváros jövőjéről. nyílt helyszínen, a VII. kerületi Vásárcsarnok előterében. Minderre 2019. szeptember 21-én került volna sor. A vita azonban a VII. kerületi polgármester lemondása miatt végül nem jött létre.

Ugyanezen a napon volt a temetése alapító tagunknak, Konrád Györgynek. akinek egyesületünk igen sokat köszönhet. Fájdalommal tudomásul vett haláláról honlapunkon (ovasegyesulet.hu) Gyárfás Katalin gyönyörű írásával emlékeztünk meg.

Az év vége felé, december 10-én ÓVÁS! találkozót tartottunk a Király utcában , hogy megbeszéljük jövő évi terveinket: többek között a VII. Király utca 15. szám alatti épület hátsó udvarán az ÓVÁS! által 2010-ben létesített gettó emlékhely hosszú távon is működő megoldását elsősorban tájépítészeti eszközökkel. A tervezéshez és megvalósításhoz szükséges pénzt pályázati úton és adományokkal tervezzük megvalósítani.

Budapest, 2020 június

Összeállította: Perczel Anna

Éves beszámoló 2019.