Morasá | Somlói Kolos

kurátor | Barta Edit esztéta

megnyitó | 2014. május 6. 19:00

a kiállítást megnyitja | Borovi Dániel művészettörténész

web | http://www.facebook/tranzitcafe

a kiállítás bezárása | 2014. május 30.

Egy családregény kezdete?

Morasá

Somlói Kolos kiállítása

A jiddis nyelvben két szót használnak az örökség kifejezésére; a jerüse a tárgyi, anyagi értelemben vett örökséget jelenti, míg a morasá a szellemi örökségre utal. Nem véletlen, hogy a zsidóság külön szót fejlesztett ki a szellemi értékekre, hiszen a kulturális-vallási örökség tartotta fenn hosszú évezredeken át.

Somlói Kolos kiállítása mögött egy konkrét történet rejtőzik: az alkotó saját házának szeméttárolójában fedezte fel azokat a kidobásra ítélt, régi családi fényképeket, amik a Morasá gondolatát és a talált képekkel való foglalkozás apropóját adták. Nem a saját családjának képeire bukkant rá, hanem valaki másnak a képi, családi örökségére, akik egykor ugyanabban a lakásban, otthonban éltek – mint most ő. Egy családregény vége hirtelen egy másik családregény kezdete lett.

A történet másik szála, hogy a megtalált, s feltehetően a családi múltra emlékeztető fényképeket örököseik nem pusztán elfeledésre szánták, hanem törekedtek a megsemmisítésükre. S miközben a szándék meg volt bennük, mégsem voltak elég alaposak, hiszen nem valódi nyomokat maguk után nem hagyó eszközökkel álltak neki a pusztításnak, hanem a hanyag egyszerűség mozdulatával, félbe, negyedbe tépve a képeket. Miközben tudjuk jól: a múltat eltörölni nem lehet. Jelen esetben még azt a képek által rögzített múltat sem, amely miközben felfedi a valóságot, el is takarja azt. Hiszen a fennmaradt képi örökség csak annyit mutat meg a családból, amennyi a képek expozíciójának a pillanatában megtörtént, sem többet, sem kevesebbet.

“A fénykép legősibb és legelterjedtebb funkciója, hogy megörökíti a családhoz (vagy más csoporthoz) tartozó egyén életének jelentősebb állomásait. (…) A fényképekből minden család arcképkrónikát szerkeszt magáról – hordozható képkészlet, amely a család összetartozásáról tanúskodik.” – írja Susan Sontag A fényképezésről szóló kötetében. Somlói Kolos kiállításán fikció és valóság keveredik egymással, ismeretlenül ismerős figurákkal, helyszínekkel, családi-baráti jelenetekkel találkozunk, az általuk halványan felfestett múlt egy számunkra ismeretlen család történetét rajzolja ki – saját családi fotóalbumainkban, a fiókok mélyén őrzött papírborítékokban hasonló családi fényképek lapulnak, amiket kincsként őrzünk.

Nem mellékes e történetből a csoda jelensége. Csoda, hogy a fényképekre épp egy fotográfiával foglalkozó ember bukkant rá. Ha nem így történt volna, talán sosem kerültek volna megmentésre. Csoda, mert Somlói Kolos a megsemmisítés helyett a megmentés gesztusával élt. A gesztus mögött egy, mára erősen megtépázott értékrend áll, a család és a képek méltósága. Mert hiába éljük “a képek mindenütt-jelenvalóságának” korszakát jó ideje (Sontag), a képek egyre nélkülözhetetlenebbé válnak körülöttünk, de már másként fontosak. A Morasá legalább annyira rólunk, a vágyainkról szól, mint egy ismeretlen család ismeretlen életéről.

Évek óta egyre nagyobb az érdeklődés a régi fényképeket gyüjtő digitális archívumok, a privát fotógyűjtemények iránt, amelyek már nem a múzeumok levéltárában kerülnek megőrzésre, hanem mindenki számára elérhetővé váltak. Általuk birtokba vehetünk egy sohasem látott, eltűnt időt, s ebben az odafordulásban a nosztalgián túl benne van a vágy a múlt teljes megismerésére. A múltban készült képek hatalmukba kerítenek minket, mert a személyes emlékezet és a rajta keresztül kirajzolódó szubjektív történelem fontosabbá vált a hivatalos emlékezetpolitikánál, általuk kirajzolódhat egy alternatív történelmi tabló.

A Morasá című kiállításon Somlói Kolos új esztétikai minőségbe, új kontextusba helyezi e privát fotókat – miközben a megtalált eredeti fényképeket egy különleges installációban láthatjuk a kiállítótérben. Somlói korábbi alkotói pályájának tudatos folytatása e sorozat; munkáiban a fényképeknek az utókor képi emlékezésére gyakorolt hatását és szellemi örökséget jelentő értékének válságát vizsgálja, a képeredetiség problémaköre foglalkoztatja. Műveit kézműves eljárással, a digitális és az analóg technika keresztezésével készíti, a kiemelésen, rámutatáson kívül e képalkotói eszközökkel élt a Morasá kiállítási anyagának megalkotásakor.

Barta Edit kurátor

………………………………………………………………………..

Somlói Kolos

Fényképész és grafikai tanulmányait követően a Magyar Iparművészeti Egyetemen tanult vizuális kommunikációt, fotó szakon diplomázott.

Az elmúlt időszakban fotográfusként, grafikusként és képszerkesztőként dolgozott, számos hazai és külföldi kiadványban jelentek meg munkái.

Egyéni és csoportos kiállításai mellett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktori képzésének végzős hallgatója. A fotográfia változó feladata és szerepe, különböző kontextusainak alakulása, a képeredeti problémaköre, vizsgálata, valamint a képkészítő, az ábrázolt és a befogadó eggyéválásának fotográfiai jelensége foglalkoztatja. A fényképek az utókor képi emlékezésére gyakorolt hatását és szellemi örökséget jelentő értékének válságát vizsgálja. Képeit a digitális és az analóg technika keresztezésével készíti, de nem hagyományos módon és hagyományos nagyítással, bár kizárólag analóg eszközökkel és technikával.

Morasá (az ’örökséget’ szellemi értelemben jelentő jiddis szó) című kiállítása a fényképekhez mint a szellemi értékek és a kulturális örökség fizikai lenyomataihoz való viszonyulásról szól.